2018. június 25., hétfő

A projektről


„Tervezzünk, alkossunk 3 D-ben” - A Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskolában

A Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a 2017/2018-as tanévben is sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának cselekvési programja alapján hirdetett, a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben támogatására kiírt pályázaton, 1.7 millió  Ft támogatást nyerve.

A nyertes pályázathoz felépített, az egész tanévet átívelő programban 20 diákunk szaktanárok segítségével megismerkedhetett a 3D-s tervezés és nyomtatás területével, heti 2 tanórában.
Pályázati forrásból beszereztünk egy 3D nyomtatót, és a hozzá szükséges alapanyagokat.
A diákok olyan eszközöket terveztek, amelyeket az oktatásban tudunk hasznosítani. Munkájuk eredményeképp kinyomtattunk pl. a matematika órán a térgeometriához használható modelleket.  Egy földrajzi oktató társasjátékot is terveztek tanulóink, melynek minden darabja (a játéktábla, a bábuk) az általuk készített 3D tervek alapján készültek el. A tanév során 6 társasjátékot készítettek el a tehetséges diákjaink.
Szeptemberben ellátogattunk a Kutatók éjszakája programom belül az Óbudai Egyetemre, ahol a 3D nyomtatás különböző alkalmazásaiba pillanthattunk be.
Novemberben a FreeDee Akadémia jött el hozzánk, és bemutatta nekünk a 3d nyomtatás és szkennelés technikáját.
Április 18-án bemutatót rendeztünk, melynek során az érdeklődők (szülők, pedagógusok) betekintést nyerhettek a részt vevő diákok munkájába. Az esemény a Szolnoki Pedagógiai Központ Tavasz Pedagógiai Napok programjaként szerveztünk. A programon pályázat részleteit és az eddigi munkát mutattuk be a résztvevő tehetséges tanulóink segítségével. Az ezt követő workshopon a gyerekek bemutatták az elkészült társasjátékokat és a 3D tervezés folyamatát.
A pályázat keretében 2018. április 19-én tanulmányi kirándulásra mentünk Debrecenbe. Az utazás teljes költségét a pályázat fedezte.  Meglátogattuk a Debreceni Egyetem 3D laborját, ahol bepillanthattunk az egyetemi 3D-s oktatás eredményeibe, megismertünk a 3D programozás alapjait. Az egyetemi menzán ebédeltünk, majd részt vettünk két foglalkozáson a debreceni Agórában, utána látogatást tettünk a Megújuló Energiapark Kutatóközpontban.
Május 30-án a Komárnoi Selye János Egyetem Informatika laborjában (itt robotikával, az intelligens rendszerekkel, és 3d-s képalkotással foglalkoznak) és a győri Mobilis Központban jártunk.
Májusban worshopokat tartunk a negyedikes gyerekeknek, mindegy 80 lelkes kisdiák ismerhette meg a 3D tervezést, és nyomtatást, és kipróbálhatták az elkészült társasokat is. Júniusban az Erasmus program keretében hozzánk érkező lengyel és török gyerekeknek, tanároknak mutattuk be a munkánkat.
A visszajelzések alapján úgy gondoljuk, hogy az elnyert pályázati támogatást hatékonyan használtuk fel, tanulóink sok új elméleti és gyakorlati ismerettel gazdagodtak.
Tusorné Fekete Éva